Time In Football

Kis János

Time in football / tiempo en el fútbol
szerző

Tapasztalat
Több mint 30 év tapasztalat

5x NB I Országos Futsal Bajnok
14. hely Európai Futsal ranglistán a Gödöllő
3x Futsal Magyar kupa
3x NB II Futsal Bajnokság
2x Futsal Utánpótlás Bajnokság (U-17)
2x Futsal Utánpótlás Bajnokság (U-20)
1x Magyar Strandfoci bajnok

"Lehetett volna könnyebb életem, de az nem én lennék, az én tükröm sosem fog becsapni, hiszen azt látom, akit látni szeretnék, akinek látnak."

A szabadság…

Fontos számomra a szabadság érzése, talán az életem meghatározója mindig is ez volt. Nekem a szabadság érzését adja az alkotás és annak a megvalósítása, ami zavar, ha ebben meg akarnak állítani, el akarnak téríteni. Erre mondják azt a jóakaróim, hogy nincs bennem kompromisszumkészség, pedig van, igaz néha ilyenkor csak pislákol, de nem bennem van a hiba, hanem a közegben, amiben élek.

Nem szeretem a hazugságot, mindenem az egyenesség, a szókimondás! Valami még gyermekkoromban elromlott bennem, nem teszek semmit számításból vagy udvariasságból, mert az nem én vagyok. Sosem teszek olyat, amivel nem értek egyet, ami rossz az rossz, arra, hogy lehet azt mondani, hogy jó? Belül mindig fiatal maradok, barátaim mindig azt mondják, hogy egy nagy gyerek vagyok, de nekem muszáj ökörködni, mert én csak mosolygó szemeket akarok látni, magam körül. Ilyen akarok maradni, mert ez vagyok ÉN! Jó szeretni, jó dolog átölelni a szerelmemet, jó dolog felhőtlennek lenni, vagy csak egyszerűen boldognak lenni.

Lehetett volna könnyebb életem, de az nem én lennék, az én tükröm sosem fog becsapni, hiszen azt látom, akit látni szeretnék, akinek látnak…

A futball…

Sohasem akartam edző lenni, mindig is futballista voltam, a grund gyermeke, nem is tudom miért mentem el vagy harminc éve az akkori legalacsonyabban jegyzett „D” licencre. Csak a kötelező papír miatt? Nem tudom, de nem volt benne az életemben, hogy futballedző legyek. Most a jelenben, utólag érdemes összefoglalni magamban, hogy ki és mi vagyok? Nem jól írom, hiszen azt kell leírnom, hogy ki lettem? …és emiatt bármit is meg szerettem volna utólag változtatni az életemben?

Az igazság, hogy nincs olyan ember a földön, akivel cserélnék, hiszen olyan dolgok működnek bennem, amit nem cserélnék el semmiért. Igazából majdnem teljesen boldog vagyok, sőt kijelenthető, hogy szakmailag megtaláltam az egyensúlyt az életemben. Leírtam és így átadtam mind azt, ami itt bennem az évek alatt felgyülemlett és ezzel teljes a boldogságom. Tényleg nem vágyom senki helyére, nincs olyan szék, amiért harcolnom kellene. Sosem számoltam díjaimat, érmeimet vagy érdemeimet, mert számomra ezek csak számok, adatok. Jó érzés valami újat alkotni és azt bebizonyítani másoknak, magamnak, megérteni az időt, s-így megtalálni az egyensúlyt a lelkemben, a belsőmben. Hatalmas köszönet a sorsnak, hogy így alakult az életem, hogy ilyen dolgokat, látok, láttam meg és talán tudtam megérteni.

A folytató…

Fontos, hogy legyen folytató, fontos, hogy legyen valaki, aki érti, és végre akarja és tudja hajtani mindazt, amit leírtam. Kell majd valaki a jövőben, aki gyakorlatba is meg tudja valósítani a leírtakat és bebizonyítja, hogy elgondolásom a legjobb a világon! Aki ezt megérti és megvalósítja az megtalálja a boldogságát ebben a sportágban, mert innentől kezdve csak rajta, önmagán múlik a jövője. Köszönet Cruyffnak, hogy létezett, hogy segített felnyitni a szememet, hogy gondolkodásával ilyen hatással tudott rám lenni.

Az érzés!

Fontos az érzés, úgy, mint a munkában, ahogy az életben és persze a szerelemben! Nagyon fontos az ember életében az EGYENSÚLY, a család, a futball (munka), a barátok és a szerelem között! Sokszor talán túl későn jövünk rá és találjuk meg ezt, de ha megvan akkor ez egy olyat tud beindítani, amit onnantól kezdve soha nem akarunk elengedni. De mi férfiak, persze elrontjuk, elvétjük és persze mindig túl későn jövünk rá, hogy hol hibáztunk! Ilyenkor marad „az érzés” visszaszerzése, hogy életbe maradjunk. Egyik ilyen érzés a gyermekünk ölelése, míg a másik az, amire, ha visszaemlékezünk, akkor olyan érzés kerít hatalmába, ami arra késztet, hogy alkossunk, hogy többek legyünk bárkinél, hogy megmutassuk a világnak, hogy ki vagyunk…

A szerelem…

Az ember életében történnek megmagyarázhatatlan dolgok. 100%-an biztos vagyok abban, hogy van egy láthatatlan kapocs olyan emberek között, akik, ha találkoznak, attól kezdve, tudják, hogy összetartoznak és hiába távolodnak el a fizikai valóságban, igazából bennük ez sosem történik meg. Amikor valakit szívből szeretsz, akkor kialakul köztünk a kémiánál és a fizikainál is mélyebb kapcsolat, ami még a távolságokat is legyőzi, nem tudom mi az? De akkor is létezik, tudom, mert már megtörtént velem, hogy egyazon pillanatban mindkettőnkben ott volt a gondolat, az érzés, a fájdalom a szerelem… Na, ölelés mindenkinek…

Konklúzió…

Ha tudnék bárkinek is egy tanácsot adni, akkor azt ajánlanám, hogy írjon könyvet. Írja ki magából és ossza meg gondolatait az olvasóival, ahogy tettem én is. Átadtam a tudásomat, megírtam (egy kivétellel) a titkaimat, most meg az ÉLETEMET, vagy is minden oldalát mindenki láthatta. Persze, sosem tudni, hogy mennyi időd van hátra, de kérdezem, mi ér többet a hátralévő életemben? Több év tudatlanság, vagy inkább egy nap SZABADSÁG?

Vásárold meg könyveinket!

Szerezd meg a tudást és nyerj betekintést a munkába, amit szenvedéllyel végezünk!

hu_HUHU